Téli csend és lassulás

A tél az álom ideje. A szép, puha hótakaró jótékonyan elfedi mindazt, ami alatta megbújik, és segít abban, hogy egy kicsit mi is megfeledkezzünk a mindennapok zajáról. A szemnek gyönyörködtető, tiszta fehérség mindenhol nyugalmat áraszt, mintha a világ egy pillanatra megpihenne. A hóesésben különös, mély csend születik, főleg a természetben: ilyenkor úgy érezzük, valóban megáll az idő. Minden mozdulat lelassul, mint egy lassított felvételen, amikor a madarak elröppennek, vagy egy hirtelen széllökésre az ágakról zuhatagként hullik alá a friss hó. Ez a csendes, fehér világ teret ad az elmélyülésnek, a befelé figyelésnek és a valódi pihenésnek.

Észrevetted már? hogy hóesésben van a legnagyobb csend? A természetben legalábbis.

Ilyenkor úgy isten igazán meg tud állni az idő.

Látszólag mozdulatlan a táj, alszik, ilyenkor láthatatlanul, erőlködés nélkül zajlik az erőgyűjtés.

Tudjátok a kis állatok, a gyermekek is akkor nőnek amikor alszanak.

A természet, a föld, a növények, a fák is megpihennek.

Nekünk sajnos ez már nem vagy ritkán adatik meg, már rég elfelejtettük, ahogy eltávolodtunk a természettől, s nem tudunk vele együtt mozdulni, csak amikor esetleg belekényszerít.

Ha a természethez közel élsz vagy rendszeresen látogatod az érintetlen helyeket, akkor észrevétlenül szívod magadba ezt a ritmust és tanít egy olyan jelenlétre, amit az iskolában nem tanítanak.

Olykor pedig kíméletlenül tolja az arcomba a gyengeségeimet.

Régebben hajlamos voltam az év 365 napján zsezsegni, jönni menni, "produkálni" magamat. Képtelen voltam arra, hogy megpihenjek. De kezdem megtanulni, hogy még az előtt kell megállnom, s megpihennem, mielőtt elfáradnék.

Ahogyan a hold is telik, s fogy a szemünk előtt.

Ahogy a lélegzésnek is van egy ritmusa, ahogy az évszakok is váltják egymást, úgy a lelkünknek is időt kell hagyni, hogy utolérje magát.

Sokan ebben a mozdulatlanságban nyugtalanok, agyalnak, pörögnek ugyanúgy - csak belül - mert a megoldatlanságok kényelmetlenek. 

Nehéz, de engednünk kell a tanításnak, szerencsés, hogy ez a hópaplan megérkezett.

Olyan mintha a jó isten betakargatna minket, hogy "minden rendben, a problémák is megvárnak ne aggódj nem oldja meg helyetted senki ;D pihenj rá."

Segítség ilyenkor még az alkotás, horgolás, kötés, lelassulós, belső csendes kreatívkodások, agyagozás. Minden ami földeli a lelket. 

Amivel a belső felszültség nem elnyomásra kényszeredik, hanem egy másik formában testet ölthet. Kiszületik a kezeid között. Ami aztán menet közben át is transzformálódik, megszépül vagy ha nem, akkor elégethetjük, elajándékozhatjuk valakinek, aki számára kedves - és ő segít ezáltal azt az energiát megváltoztatni...

Ez az év bármely szakaszában igaz és kapaszkodó lehet, nem csak télen.

Persze az elkezdése mindig nehéz, mert nem erre vagyunk szocializálva. A tehetetlen, egyhelyben toporgásból, hogyan is ülhetnél egyszercsak ott az asztal mellett egy agyaggombóccal a kezedben? vagy egy fonalgombolyaggal... 

 s különben is hogyan fog segíteni nekem ez abban, hogy ne emésszem magam a valós problémáimon, az élet nem tündérmese...

... egyszerű... csak próbáld ki... légy tudatos...és neveld újra a tested az elméd és érkezz meg a lelked kosarába. Figyelj többet magadra, s ne kívül keresd a megoldást.

Mindenkinek más segít, van aki le sem tud ülni addig, míg ki nem fárasztotta a testét. Mozognia kell. Az aktív pörgésből túl nagy kontraszt lenne az, hogy leül az ember kötni (én sem tudok kötni-ez csak egy példa).

Ezért is gondolom azt, hogy érdemes ott kezdeni, hogy tölts a lehető legtöbbet a természetben. Annyit, amennyit lehetőségeidhez képest tudsz. Mert a természet segít ebben. 

A lelassulásban.

Azzal, hogy tükröt tart.

Hogy finoman, de mélységes tartalmakat tár fel, s te is úgy látod meg ezeket mint a kisgyermek a Magyar népmesékben az összefüggéseket és szimbólumokat, éppen pont annyit amennyire készen állsz...