Téli depresszió - januári mélyrepülés

Téli depresszió - a januári mélyrepülés kicsit más perspektívából…

Elmúlik a Karácsony, eljön a szilveszter - nagy "fény hozás" meg csínadratta - újév - csak egy a bibi, hogy a karácsony nem hozza el a fényt és a szilveszter valójában nem az évforduló origója.

Teljesen jól érzi a lelked, hogy valami nincs a helyén.

Ugyanis a Téli napforduló (dec. 21.) a valódi, pogány, az ősi Yule ünnep, a csillagászati tél kezdete, a legsötétebb éjszaka - amikor is elkezdenek a nappalok hosszabbodni, de még bőven a sötét órák száma a domináns.

Amit manapság ünneplünk ez egy igazi bullshit, hogy a fény győzedelmeskedik meg blablabla – nem!  Itt még mindig az elmélyedés, a számvetés, az elengedés van a porondon. A megújulásnak csak a helyét teremtjük meg. A valódi újév, újrakezdés és elindulás a tavaszi napéjegyenlőség ideje. Amikor a természet is megébred. Ekkor valóban diadalmaskodik a fény a sötétség felett, ezen a napon a nappal és az éjszaka hossza megegyezik és utána, onnantól kezdve a nappalok hosszabbak mint az éjszakák. Addig bizony csak belül, lélekben kell/lehet/érdemes a fényt őrizni, táplálni és pucolni neki a teret.

Kívül, látjátok: sehol semmi.

Akkor miért manipulálnak ezzel minket? Ez a kérdés nagyon messzire vezet…úgy a 11.század környékére és azt hiszem ebbe most jobb ha bele sem megyek…

Egyre többen fogalmazzák meg, hogy hát a szilveszter nemigazán jelent nekik semmit, hiszen nemtörténik semmi. Nem hát.Mivel egy gyökértelen, mondva csinált valami. Egy nagy semmi.Hogy lehet hogy itt a szilveszter meg hejehuja új év….aztán csak pislogunk egész januárban, hogy ez még mindig dagonya?

"Téli depresszió" meg a kifacsaró január. A Karácsony, mint a 'szeretet ünnepe' is egy giccsparádé. Bár egyre kevesebben helyezik a hangsúlyt az ajándékokra, de még mindig nagyon távol vagyunk a valódiságtól.

Ideje visszatalálni a gyökereinkhez. Elengedni az üres, értéktelen, felfújt lufikat.

Nincs téli depresszió - csak nem kell egész évben arcon pörögni. El kell fogadni, hogy az életnek vannak sötét oldalai, vannak negatív tapasztalataink amik nehezebbek. Amiket integrálnunk kell.

Nem mindig minden könnyű, nincs mindig flow és teremtés ezerrel. A fény nem jó, a sötét nem rossz. Ezek minőségek, amik kicsiben és nagyban, részben egészben, s bennünk épp úgy jelen vannak, mint a nagy világban.

A kisgyermek is akkor nő amikor alszik. A természet is megpihen évről évre és erőt gyűjt.

Értem én, hogy szeretjük a fényt. Csak nap mint nap erőszakoljuk meg magunkat az égisze alatt, hogy "tökéletességre" vágyunk. Másoktól és önmagunktól is ezt várjuk, ezt játszuk meg kifelé. Ezt várják el tőlünk. De egyre kevésbé élvezzük és tudjuk tartani ezt a tempót, egyre kevésbé tudjuk ezeket a kapcsolatokat fenntartani.

Egyre kevésbé áll ez az illúzió. Fárad.

Egyre kevesebben tudjuk táplálni a hitünkkel. Hál' istennek.

Talán szép lassan rájövünk mekkora ereje van a hitnek és hogy érdemes volna az egyetemes renddel összhangba hozni, újra élni a valódi ünnepeinket. A valódi értékeket.

Mert ez adott, ez volt van lesz … utánunk is. Még ha tótágast állunk akkor is.

A tökéletesség magában rejti a sötétséget, az éjszakát, a Holdat, a csillagokat. Nem csak a nap sugarait. Nem tagadhatjuk meg; mert ahogyan elutasítjuk szimbólikusan ezt a minőséget, úgy zárjuk el magunkban is. Ezért túd nehéz lenni a tél, s ezért fáj még jobban az ünnepek után - mert hazugságban élünk. S nem érdemes kifelé mutogatni, hogy ezt megetetik velünk.

A varázslat mindenkiben ott van, csak táplálni kell a tüzét!

Annyi, de annyi mindent kiirtottak már……az én lelkem ezért sajog! Mert minél kevesebben vagyunk, annál nehezebb tartani a teret. Fáj a hiány, a hazugság, az üldözöttség.

De itt vagyok és őrzöm a szívemben, akkor is ha egyedül vagyok.

A sötét részeim elfogadása nem a gonosz éltetése!

Az hogy el tudok csendesedni és mélyedni az árnyékomban nem melankólia!

Egyszerűen ennek van itt az ideje,és másképpen cselekedni, tanulni belőle, újat teremteni is csak akkor tudok, ha nem tagadom el azt, amit előtte esetleg elhibáztam. 

Mert ha most nem is, egyszer az életem végén úgy is számot kell vessek magammal, a sötétséggel, a halállal, de az nagyon erős lenne, ha addig ügyet sem vetnék rá.Nem lehet mindent csak éltetni, nem lehet eltagadni, hogy az élet része a hanyatlás. Van amit el kell engedni. De előtte rá kell tudni tekinteni.

Ez a folytonos megújulás kulcsa.